Siófok 14.4 • 4.1 kn
RG65 OB Érden
Az első alkalommal rendeztünk kiemelt sporteseményt az érdi Záportározón vízfelületén.
Hétvégén rendezték meg az érdi Záportározón a modellvitorlás Országos Bajnokságot RG65 hajóosztályban.
Sokszor mondtam már hasonló rendezvényeknél, hogy bánhatja, aki nem látogatott el a rendezvényre, de ez most kimondottan rendkívüli volt a szeles két nap miatt, ill., hogy első alkalommal rendeztünk kiemelt sporteseményt a tározó vízfelületén.
Szombaton reggel a szokásos „mindenki itt van” ellenőrzés után derült ki, hogy többen hiányoznak, igazoltan, ill., sajnos itt is megfogyatkozott a mezőny.
Az első rajtnál, „A ¾” szélerősségben tizenhárom versenyző hajója szakította át a képzeletbeli rajtszalagot és ezzel megkezdődött a 2023-as Országos Bajnokság. Az első 3 futam „A1/2 ill., A tető” szélerősségben zajlott. A negyedik futamot „A tetővel” hajózták a kapitányok. Sajnos a futam végére a szélirány is 90 fokkal elfordult, így pályát kellett módosítani. A Záportározó elrendezése lehetővé tette a könnyű pályamódosítást, egy másik, nem messze lévő helyszínre. Közben a szél is felerősödött és a versenyzők B riggre cseréltek. Ez így ment a tizenkettedik futamig, amikor gyengült a szél. Gyors vitorla csere, A rigg, és már ment is a tizenharmadik futam. A futam végére újból „A tető és B ½” szélerő kerekedett, újból vitorla csere, B rigg. A tizennegyedik, egyben a napzáró futamát, ezzel a szerelvényezéssel fejezték be a versenyzők.
Vasárnap bejött, amit az időjósok jósoltak.” B ½ és B tető” között mozgott a szélerő, úgyhogy nem volt sok választás, kezdésnek mindenki a B riggell szállt vízre. Három futamig tartott ez az állapot, utána még jobban felerősödött a szél, amely „C ½ és C tető” között mozgott és ez így ment egész nap. Volt olyan befújás, ami elbírta volna a „D” rigget is, de hát mindenki csak három készlet vitorlával rendelkezett. A vasárnapi hat futamban volt egy olyan, amikor visszakerültek a B riggek, de ez csak egyszeri alkalom volt. A tizenhárom fős mezőny remek huszonnégy futamot teljesített a két nap alatt. Dicséretes dolog a vasárnapi helytállás, ahol a szélerő miatt igazából sorozatos műszaki meghibásodások nem voltak, elvétve egy-egy.
A 2023-as RG65 Országos Bajnokság dobogósai:
I. Forró Krisztián DEMK Százhalombatta
II. Molnár Imre DEMK Százhalombatta
III. Kunvári Sándor DEMK Százhalombatta
Köszönjük Forrai Csabának a rendezést és a versenylehetőséget.
Megj.: a nagy szél miatt alig voltak szabálytalanságok, halk versenyzést láthatott a nagyérdemű, kevés műszaki meghibásodással.