Siófok 14.4 • 4.1 kn
Tókerülő hétvége 2023.
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Medvehagyma Regatták és tókerülés.
Május első hétvégéjén az orfűi nagy hajós vitorlás évadnyitó keretén belül zajlott a modellvitorlás regatta három napon keresztül.
Pénteken F5-E/IOM hajóosztályban, ahol kilenc futam után hirdettek eredményt, egy csoportos létszámmal.
A futamok számából látszik, ill. lehet is következtetni, hogy milyen erősségű szél „tombolt” az orfűi Pécsi tavon egész nap. A ¼ ill. szélcsend között volt a szélerő egész nap, amit még nehezített a tavat átszövő hínár csomók találkozása a hajótestekkel ezzel felcsigázva a kapitányok idegeit.
Forrai Csaba az este folyamán kolbászos,krumplis paprikásával és Cilike ill. András süteményekkel nyugtatták a kapitányokat.
Szombaton, a Pécsi tó kerülésére megemberelte magát a szél és A1/2 szélerővel indult a rajt, igaz, hogy nem jó irányú volt, mert hátszéllel kezdett a mezőny, de a tó végén lévő bójánál fordulni kellet és itt már igazi szembe szél volt, igazi krajc szakasz a befutóig. A szélerő A1/2 és A1/4 között maradt, de voltak a tavon olyan foltok ahol az ember nem tudta, hogy milyen irányból is fúj a szél.
Vasárnap MM hajóosztályban mintha indigó került volna a pénteki napra, a szélerő hasonló volt, és a vízfelületen nagyobb mennyiségben megjelentek a hínár foltok, amit messziről nem lehetett látni, így voltak olyan hajók, akik egy futam alatt többször kijöttek a partra, mert elakadtak és valahogy kievickéltek hínármentesítés végett.
Az előbb leírtak is hozzájárultak ahhoz, hogy itt is csak öt futamra került sor.
Valaki azt találta mondani, hogy ez a nap, szerintem a pénteki is, olyan halk volt, hogy a szél zúgását sem lehetett hallani.
Ezen a napon a keserű szájízt, a rendezők rizseshúsos, savanyúval kínált ebédje tette elviselhetővé.
A három nap azért tartogatott egy kihívást, mivel az eddigi Pécsi tó versenyeken eredményesen első helyezéseket elért Dr. Csóka László sajnos nem volt jelen, mivel elkapta a Covidot, innentől kezdve szabad préda volt a dobogó legfelső foka mindenkinek.
A 3 napos regatta dobogósai :
IOM/E hajóosztály : - 13 fő
I Forrai Csaba – DEMK – Százhalombatta
II.Forró Krisztián – DEMK – Százhalombatta
III. Eredics István – DEMK – Ölbő
MM Hajóosztály : - 10 fő
I.Forrai Csaba – DEMK- Százhalombatta
II.Berberovics Norbert . DEMK – Százhalombatta
III. Országh Tibor – OVE – Orfű
A Tókerülő verseny dobogósai:
Befutási sorrend szerint:
I. Kiss Miklós Pécsi Ércbányász Modellező Klub
II. Országh Tibor Pécsi Ércbányász Modellező Klub
III. Garay György Dunamenti Energia Modellező Klub
Köszönjük Csóka László versenybírói kitartását, stábjának a segítségét ill. a versenyzési lehetőséget.
Erről az oldalról is kívánunk Dr. Csóka Lászlónak és feleségének – mert közben Ő is elkapta – mielőbbi gyógyulást, felépülést!
Megj.: három nap alatt az idő nagyon jó volt, panasz nem lehet rá, vasárnap délután megúsztuk ez esőt is.
Sokan hiányoztak a három nap során. Sokkal, de sokkal többen szoktunk lenni! Két csoport szokott lenni ezen a versenyen! Sajnos ez látszott a nagy hajós létszámon is.