Siófok -1.2 • 4.2 kn
RG65 OB 2021.

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Rég volt ilyen népes mezőny modellvitorlás versenyen, mint a hétvégén
Rég volt ilyen népes mezőny modellvitorlás versenyen, mint a hétvégén, a százhalombattai csónakázó tavon rendezett RG65 hajóosztály Országos Bajnokságán. Szombat délelőtt indult az első futam, pontosan 10:00-kor. Akik már jártak itt a battai tavon, azok jól tudják,hogy mindenre számítani kell. Ez történt szombaton is.
Délelőtt, "A" közép szélerő, forgolódó szélirány, be-befújásokkal, már olyannyira, hogy "B" vitorlát igényelte volna. Aztán, amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt ez az ijesztgetés. Sajnos ebéd előtt három futam is le lett fújva, mivel rajt után változott a szélirány és ez nem kedvezett a hajósoknak, egyből fel lehetett menni az első bójára. Nyugtatás képen kaptunk meleg ebédet, virslit, ami még forró is volt. Sajnos, fagyi nem volt. Ebéd után vártuk a pályamódosítást, de változott a szélirány és így délután megfelelőnek bizonyult a pálya. "A" közepes szélerő és szélsávok jellemezték a délutánt. Ezen a napon tíz futamot teljesített a húsz fős versenyzőgárda. Főbírónk, Forrai Csaba, egycsoportos, husz fős, futamokat indított, ami meghozta gyümölcsét. Délelőtt alig-alig voltak szabályismerettel kapcsolatos "beszólások", viszont délután egy kicsit hangos volt a pálya.
Vasárnap, esős, gyenge szeles pálya fogadta a versenyre kiérkező kapitányokat. Sajnos az idő és műszaki problémák miatt három fő nem vett rész a futamokon. Gyenge, forgolódó, be-befújásos szél jellemezte ezt a napot is szélsávokkal tarkítva. Sajnos ezen a versenynapon is hangos volt a pálya. De mi lenne, ha ezek a "szabályismertetők" nem lennének? Vasárnap nyolc futam alatt sajnos voltak műszaki problémák, mint minden technikai sportágban.
Tizennyolc futam után a 2021-es RG 65 hajóosztály Országos Bajnokság dobogósai:
I. Forró Krisztián - DEMK - Százhalombatta
II. Molnár Imre - BP
III. Kunvári Sándor - DEMK - Százhalombatta
Megj. Elismerés minden versenyzőnek, hogy husz fővel viszonylag csendes verseny volt.
Gratulálunk Forrai Csabának a futam létszám döntéséhez.
Köszönjük Forrai Csabának és stábjának a rendezést, bíráskodást és a lehetőséget, hogy hajózhattunk!