Siófok 12.2 • 5.8 kn
MM Országos Bajnokság 2020.
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Kis szél tizenhárom futam.
Rádiótávírányitású vitorlás hajómodellek Országos Bajnokságát rendezte meg a százhalombattai Dunamenti Energia Modellező klub a mai napon a sukorói evezős pályán MM hajóosztályban. A megérkező versenyzők örömmel nyugtázták, hogy milyen jó szél van és ez elég lesz ehhez a hajóosztályhoz. A verseny kezdési időpontjára úgy elfogyott a szél, hogy még annyi sem fújt amennyit az időjósok jósoltak. Aztán fél 12 körül kezdett újból fújni, ami fokozatosan erősödött, de még így is gyengének mondható, de ahhoz elég volt, hogy a maroknyi mezőny 13 futamot teljesítsen. 5-6 évvel ezelőtt még az OB-n 20-25 résztvevő volt, de sokan lemorzsolódtak, ill. voltak igazolt távollévők is.
A résztvevők jó hangulatához hozzájárult a sukorói evezős pályán folyó sárkányhajó verseny és annak egész nap ismerős zenét közvetítő hangszórói.
Nagy Ferenc az elmúlt év bajnoka sajnos nem tudta megtartani bajnoki címét. Majd jövőre visszavág.
A második, harmadik és negyedik helyett 1-1 pont választotta el egymástól. Ebből is látszik, hogy az OB-ra felkészülten jöttek el a versenyzők, műszaki probléma nem volt.
A szünetben Tarlós Pista sporttársunk szórakoztatott minket RC repülős tudásával.
A 2020. évi MM hajóosztály dobogósai:
I. Országh Tibor - OVE - Orfű
II. Gergely András - DEMK - Százhalombatta
III. Kunvári Sándor - DEMK - Százhalombatta
Köszönjük Forrai Csabának a rendezést és szervezést, ill. a lehetőséget.
UI.ha a versenyt nézem, akkor azt mondom, hogy nagyon halk volt, de ha figyelembe veszem a mellettünk zajló eseményt is, akkor azt mondanám, hogy hangos volt.-)))