Siófok 20 • 1.6 kn
Óév búcsúztató december 31-én Orfűn
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A résztvevők Jó szélben jó versennyel búcsúztathatták 2018-at.
![Óév búcsúztató december 31-én Orfűn](https://d3utub6szlovr7.cloudfront.net/articles/index/oev-bucsuztato-december-31-en-orfun-41892933.jpg)
BUÉK Regatta 2018.
Kint jó szél volt, és a két Csóka, akik az utolsó pillanatban érkeztek, azonnal a B rigget szerelték, míg a többiek már az A riggel a tavon próbálták a beállítást. Kapták is az Ívet, „gyáva népnek nincs hazája” stb.
Az első két startot lefutva kiderült, hogy a szél erőssége a határeset közelében ingadozik, így mikor kisebb a A-a jobb, de erősödéskor az A-sok bajba kerültek. A szünet közben a hozott pogácsák, és fasírozott fogyasztása közben lázas szereléssel telt.
Felmelegedve a benti evés ivás és szerelés után , most már egységesen B riggekkel folytatódott a verseny, melynek futamainak száma 10-re sikeredett.
A második szünetben miután megérkeztek a versenyzőkön kívüli OVE tagok Dr. Bodnár Imre búcsúztatta az Ó évet és mindenkinek boldog Új évet kívánt amit a jelenlévők pezsgőkoccintással pecsételtek meg.
![](http://www.compassmagazin.hu/file/Modellez%C5%91%20ki%C3%ADr%C3%A1sok/2019/DSC_9495%20(2)%20(400x263).jpg)