Siófok -0.6 • 4 kn
Forró Krisztián versenybeszámolója
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Rogoznica HR IOM OPEN 2018

Forrai Csaba osztálykapitány vezetésével meglátogattuk a 2018-as IOM Horvát Nemzeti Bajnokságot. Minden évben nagy izgalommal várjuk ezt az eseményt, a világ élvonalát képviselő horvát versenyzők között igazi élmény vitorlázni. A rendezés most is tökéletesre sikeredett a profi, neves nemzetközi versenyeket is bonyolító szervező és bírói csapat munkájának köszönhetően. Csütörtök délután a magyar csapat megérkezett a helyszínre, jó hangulatú közös vacsora, beszélgetés és készülődés a versenyre. Péntek reggel a bemelegítő Offshore Race-el kezdődött a három napos versenysorozat, mely egy hosszú távú „túraverseny” izgalmas félszigetkerüléssel. A szél az öbölben hektikus, változó irányú és erősségű volt mely sokszor megtréfálta a versenyzőket. Az öbölből kiérve a nyílt vízen a szél stabilizálódott és erősödött és izgalmas rohanások tették színessé a menetet. Péntek délután és szombat délelőtt zajlottak a selejtező futamok. 6 futam alapján alakult ki a három csoport, gold, silver, bronz. Szombat déltől kezdődtek a csoportfutamok, melyek gyakorlatilag három független versennyé osztották a bajnokságot a 42 induló számára. A legerősebb Gold csoportban Forrai Csaba és Forró Krisztián, a Silver csoportba Kiss Miklós, Országh Tibor, Illés Zoltán, Lendvai Gábor, Bronzba Nagy Ferenc került. Csoportonként 5 futamot követően alakult ki a végeredmény.
Végeredmény: http://www.apartmani-arula.com/rezultati.html