Siófok  16.6  •  22.7 kn       

Keszthely  15.9  •  19 kn       

Balatonfüred  16.3  •  22.2 kn       

Balatonboglár  16.6  •  23.6 kn       

Orfű  16  •  15 kn       

Velencei-tó  16.8  •  20.8 kn       

Tiszafüred  16.7  •  18.4 kn       

Mályi-tó  12.9  •  16 kn       

2024. március 28., csütörtök

Qunxing Gong meghódította az orfűi szeleket!

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

A világbajnokság második napján a rendezők fáradtak el legjobban, mert szinte futamonként hozzá kellett nyúlni a pályához. Gyenge és folyamatosan változó irányú szélben 6 futamot sikerült megrendezni, ebből kettőt kínkeservesen.

Qunxing Gong meghódította az orfűi szeleket!

Reggel tapintható volt a feszültség az élen álló két versenyző között. Ifj. Csóka László és a kínai Qunxing Gong több mint egy órával a tervezett futam időpontja előtt már vízen volt és a gyenge szeles beállításokat tesztelte. Szinte kiírás szerinti időben, északnyugati szélben rajtolt az „A” futam. A kínai versenyző luv oldalon, Csóka a lee oldalon rajtolt, és míg a két favorit egymásra figyelt Forrai Csaba az élre állt. Az első krajc egyértelműen a két magyar versenyzőé volt és a hátszélben is tartották a pozícióikat. A második krajcban Csóka László az első helyért harcolva a krajcbójánál útjogtalanul ütközött és a 720-as büntetés következtében vesztett két helyet. Nagyon jó tempót diktált viszont hátszélben, maga mögött tartva a kínai vetélytársat. Mindketten a kapu víz felöli bójája felé tartottak, de az utolsó pillanatban Csóka a part felöli jelet választotta és ott a - krajc szakaszon - a hátszelező hajók takarásába került. Qunxing Gong a látszólag rosszabb oldalra szorult, de tisztán krajcolva az élre állt és elsőként fejezte be a futamot. Csóka sajnos csak a hetedik helyen ért célba, Forrai Csaba viszont a kínai mögött behúzta a második helyet.

A délutáni „A” futam már délnyugati szélben rajtolt és Csóka László számára hasonlóan szerencsétlenül végződött, mint a délelőtti. Végig az élbolyban vitorlázott, de a befutó előtt hibázott és így kénytelen volt a 8. helyezéssel beérnie. Forrai Csaba ebben a futamban 10. lett, ezzel szemben Qunxing Gong a 4. helyen zárta a nap utolsó futamát.

Qunxing Gong két nap után 6 ponttal vezet a 12 pontos ifj. Csóka László előtt, megelőzve a 13 pontos orosz Kurin Kirillt. Forrai Csaba 5., Kiss Miklós 12., Schulek János 18., és Országh Tibor a 32. helyen áll a TenRater osztály világbajnokságán.

Holnap nagy szüksége lesz a magyar csapatnak a szurkolásra, bíztatásra és persze valami korrekt szélre. Semmi nincs veszve, két versenyzőnk küzd dobogós helyezésért, akár a legfényesebb medálért.

Eredmények 5 futam után: http://www.compassmagazin.hu/file/Modellez%C5%91%20ki%C3%ADr%C3%A1sok/2017/F5VB/Results/End%20of%202_day%20F5-10%20results.pdf

Képek a 2. nap eseményeiről: http://www.compassmagazin.hu/galeria/xix-naviga-rc-sailing-wc-2-nap-396/

Napi film: https://www.youtube.com/watch?v=PKqOmSgSTlA

Csóka 3 futam után vezet a VB-n! Előző

Csóka 3 futam után vezet a VB-n!

Pihenőnap és Tókerülő azaz Kékszalag Pécsi-tavi módra! Következő

Pihenőnap és Tókerülő azaz Kékszalag Pécsi-tavi módra!