Siófok 11.6 • 6.4 kn
Lajos idén is hozzátette, amit tudott
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Az elmúlt szezonban és most a tizennyolcadik alkalommal is szinte reménytelen szél előrejelzési adatok mellett vártuk az International Kupa - Karsai Lajos Emlékverseny rajtját.
Lajos (Karsai Lajos) életében ötletgazdaként szervezője, legfőbb mozgatórugója volt az International Kupáknak, de most, hogy már az égi vizeken vitorlázik, sem feledkezik meg szeretett és féltett versenyéről. Az elmúlt idényben és most is gondoskodott annyi szélről, hogy egy rövidített futamot lehessen rendezni ebben az augusztusi kánikulában.
A tervezett pálya teljesítése a verseny reggelén utópiának tűnt a tapasztalt forróság és a tükörsima Balaton láttán. Fél tíz körül elkezdett csíkosodni a tó és a rajtra kialakult egy minimális északi szél. Az első pályajel Révfülöp előtt volt, ahova egy krajcos szakasz vezetett, legalább is a mezőny első kétharmadának, mivel a szél iránya kezdett nyugat felé fordulni. A Boglárra vezető visszaút egyértelműen félszeles szakaszt produkált. Bogláron, a második pályajelnél – a tervezett pálya felénél – futatta be a rendező a versenyt. A mezőny nagy része így is 2 óra 30-50 percet vitorlázott és a következő, ábrahámhegyi pályajel elérésére a folyamatos felmelegedésben semmi remény nem volt.
A nagykorúságát ünneplő Inter Kupán 46 hajó vett részt, 17-en a yardstick I-ben, 19-en a yardstick II-ben és 9-en a yardstick III-ban és osztályon kívül a HUN cat katamarán. A rövidített távot leggyorsabban a Simó Béla kormányozta Gardazzura teljesítette a nyakán „loholó” két Nautic 370-es hajóval, a Sleepwalkerrel és az Infinitivel (Soponyai Géza). A leggyorsabb hajók előnyszámítás szerinti versenyét Temesfői Zénó csapata nyerte a Sleepwalkerrel, megelőzve a Molnár Dániel kormányozta Falcot és a harmadik helyre sorolt Madickent (Martinyi Aladár).
Nagy küzdelem volt a yardstick II-ben, ami abból is lemérhető, hogy a favoritnak számító Dolce Vita csupán a 8. helyet szerezte meg. Az osztályban a Kerecsent kormányzó dr. Hirsch Tamás nyert egy Bavaria 34-es hajóval, második helyen a Pacsirta (Fodor Róbert) végzett, bronzérmes a Break nevű J24-es lett dr. Marton Istvánnal a kormányánál.
Yardstick III-ban jól ismert nevek osztoztak a dobogón, nyert a Catullus Maximus (Balázs Gábor) maga mögé utasítva a Dudu 2-t (Szabó László) és a Patience nevű hajót kormányzó dr. Bodó Pétert.